Meghoztam a várva várt első részt. Sok munkám volt vele, remélem elnyeri a tetszéseteket. Szerintem nem siettem el semmit sem, és így még nem sok minden derül ki. Mondjuk hosszabb lett volna, de akkor nem izgulnátok a következő rész miatt, nem lenne benne semmi érdekes. Bár elég rövidke, de már dolgozom a következőn.
Üdv.
Darcy xx.
Hűs szellő lebbenti meg göndör
fürtjeimet, mialatt borsmenta ízű üdítőt szürcsölgetek. A Nap
színeiben pompázva, káprázatosan ég; égeti a bőröm,
olyannyira hogy már teljesen kipirult. Észre sem vettem, hogy
tetőtől talpig vörös vagyok. Azt hiszem le kéne magam kenni
valami napolajjal, mielőtt még rosszabbra fordul a helyzet. Föl is
kelnék, de hát, hogy a francba?! Maradéktalanul rásültem a
barna, fonott heverőre, amit még régebben vittem ki a kertbe,
abból a célból, hogy ott majd kellhet. Talán jobban tettem volna,
ha nem itt hallgattam volna a zenét; vagy legalábbis nem úgy, hogy
közben elbóbiskolok egy időre. Most már mindegy is. Úgy vélem
be kéne mennem a sebészetre, ott csak tudják mit kell ilyenkor
tenni. Felkászálódok pihe-puha helyemről, majd a lépcső felé
veszem az irányt. Miközben bandukolok befelé csodálom a kertet
amit még anyuval és apuval varázsoltunk ilyen széppé. Mindenhol
fák és bokrok dülöngélnek a nagy, nyári melegben, alattuk kis
árvácskák játszanak a susogó szellőben. Ahogy továbbmegyek
kicsi tujákat látok; egész picik, még csak a mellkasomig érnek.
Friss, zsenge zöld leveleiket még nem bántotta semmilyen bogár,
és az időjárás borúsabb oldalával sem találkoztak még.
Maximálisan sértetlenek, nem úgy mint az én bőröm. E kis
kóborlás után felmegyek a lépcsőn, kinyitom a szúnyoghálós
ajtót és belépek az előszobába. Levetem papucsomat, amit
trehányan csak a cipős szekrényre dobok; most legkevésbé sem
érdekelt a rend. Besietek a fürdőszobába és a tükörbe
pillantok. Borzasztó. Olyannyira visszataszító a látvány, hogy
még én magam is kiábrándulok tőle. Azt sem tudom hol kezdjem. Az
arcom olyan, mintha lángok ölelték volna egykor, a felső testem
tűzvörös, és a lábaim sem büszkélkedhetnek mással. Talán a
kezeim elfogadható állapotban vannak, jóllehet nem is érte őket
olyannyira a Nap. Már csak azt kéne kitalálnom, hogyan megyek el
odáig. Fürdőruhában mégsem mehetek, nem lenne illő dolog. Ámde
ruhát sem tudok magamra húzni; elég fájdalmas lenne. Valamit ki
kell találnom. Tudom már. Leveszem a fürdőruhát és előkeresem
a pántos ruhácskát, amit még tavaly vettem Amerikában.
Elviharzottam a szobámba, kitártam a ruhásszekrényemet. Minden
volt ott, csak az nem amit éppen kerestem. Hogy is nézett ki? Azt
tudom, hogy virágos volt, elől egy nagy margarétával díszítve,
hátul ki volt vágva. Oh, meg is van. Végre. Totálisan
felforgattam az egész helyiséget. Majd rendet is rakhatok, ha
hazajöttem. Szuper! Aligha lesz kedvem hozzá. Amilyen hamar csak
tudtam belebújtam a ruhába, felvettem egy kényelmes lábbelit, ami
pont olyan helyen nem nyom, ahol égett a bőröm. Leemeltem a
kocsikulcsot a fali fa-kulcstartóról és elindultam kifelé.
Sebesen kisétáltam a kocsihoz, kinyitottam az ajtót, majd beültem,
ami azt illeti elég nehézkesen, mert mindenem sajgott a
fájdalomtól. Mihamarabb beindítottam és az ügyeletes kórház
felé hajtottam. Miközben vezetek nem szeretem ha valaki vagy valami
idegesít. Vagyis. Na jó, nem tudom, hogy mondjam. Utálom a
lámpákat. Mikor sietek, tuti biztos, hogy akkor nem tudok rendes
tempóban vezetni, valaki mindig telefonon keres, vagy éppen dugó
van. A három közül egy biztos megtörténik. Elegem van, de nem
baj, már mindjárt ott vagyok. Meg is érkeztem. Már csak be kell
jutnom lehetőleg minél előbb a rendelő részbe, mert nem
szándékozom itt tölteni az egész életemet. Besétáltam a kapun,
de már is rosszul érzem magam; utálom a kórházakat. Minden fal
nyilvánvalóan fehér, mint mindenhol. Utálom, ki nem állhatom.
Olyan egyhangú, sivár, zord, és semmi szín nincs benne. Mondjuk
nem is értem mi bajom van vele, hiszen kórházba nem egészséges
emberek járnak. Fürgén bespuriztam a váróba, ahol szerencsémre
nem volt senki. Ennek megörültem, mert ez azt jelentette, hogy
bizonyára nem kell majd sokat várnom. Azonnal szólítottak,
bementem, becsuktam magam mögött az ajtót. Ahogy a doktor rám
pillantott teljesen kikerekedtek a szemei, majd helyre utasított.
Először úgy gondoltam, hogy amiatt mert mondjuk jól nézek ki.
Aztán kapcsoltam, hogy biztos, hogy nem, mivel rákvörös vagyok,
így biztos hogy a rémülettől tekintett így rám.
- Jó napot
kívánok! Mi történt kisasszony? - kérdezte harmincas éveiben
járó férfi döbbenetes hangon.
- Jó napot! Ami azt illeti
kicsivel tovább tartózkodtam a napon, mint amennyi ideig ez
egészséges lett volna. - mondtam félve, mert biztos voltam benne,
hogy le leszek cseszve.
- Igen, azt nagyon jól látom. Olyan
minta leforrázta volna magát. Nem kis munka lesz ebből felépülni,
de mindent megteszünk, hogy sikerüljön. Először kap egy
kenőcsöt, amit naponta háromszor kell használnia, aztán majd
meglátjuk. Minden estere ma bent tartjuk megfigyelésre. Muszáj
tudnunk, hogy Ön nem bőrrákos, mert ha igen, akkor mihamarabb meg
kell kezdeni a beavatkozást.
- Micsoda? Miket hord itt
össze-vissza? Normális maga? Milyen okból lennék bőrrákos? -
fakadtam ki teljesen. Nem is értettem magam, sosem voltam még
ilyen. De most, hogy meghallottam, hogy akár bőrrákos is lehetek,
teljesen kiakadtam. Még csak 17 vagyok. Ez nem történhet meg
velem.
Nagyon szépen köszönöm az 1000 oldalmegjelenítést és emellett a 16 feliratkozót, úgy hogy még csak az első rész van kint!:) Nagyon meglepődtem!
